Drogprevenció: a kábítószer valós oldala, mely csak negatív lehet

A Terney Béla Kollégium nem először adott helyet drogprevenciós előadásnak. Korábban Dr. Szalayné Péter Ildikó ismertette meg előadásában a diákokkal a különböző kábítószerek és függőségek negatív hatásait, most azonban egy több hónapja tiszta fiatallal érkezett intézményünkbe. A serdülőkorú fiatal több éven keresztül használta rendszeresen a legkülönbözőbb kábítószerfajtákat, s most negatív…

Tovább olvasom

Egészségfejlesztés a kollégiumban

A légimentőknél is jártunk A Terney Béla Kollégium kiemelt helyen kezeli a testi-lelki egészségre nevelés témakörét, melyhez kapcsolódva több program is kezdődött az elmúlt hónapokban, és indul a közeljövőben. Ennek részeként már 3 kollégiumi csoport, azaz 80 diák látogatott el a szentesi légimentőbázisra, és további csoportok is betekintenek a mentési…

Tovább olvasom

Nálunk koncertezett a MásKÉP

A MásKÉP zenekar Zenélő versek címmel műsort adott József Attila munkásságából a kollégista diákok részére. A műsort Pigler András (ének, gitár, népi furulya), Pigler-Bagi Hajnalka (ének, hegedű), Varga Sándor (ének, gitár), Erőss Ádám (klarinét, szaxofon), Takács Gábor (basszusgitár), Mucsi Gergő (ütőhangszerek) készítették és adták elő. A koncert családias légkörben zajlott…

Tovább olvasom

Aktuális programunk: Kollégiumi véradás

A Terney Béla Kollégium, a Magyar Vöröskereszt és a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztálya március 26-án, csütörtökön 9 és 11:00 óra között véradást rendez a Terney Béla Kollégiumban. Várunk minden kedves segíteni akaró véradót, szentesi vagy környékbeli lakosokat, pedagógusokat, munkatársakat és a 18. életévüket betöltött tanulókat! Mi…

Tovább olvasom